Terveim szerint 2019-ben még több textillelhez kapcsolható poszt lesz az Időnekem Stúdió oldalán, méghozzá nem a művészi megmunkálásnak technikai fortélyairól hanem, hogy lélektanilag mit adhat számunkra a textillel kapcsolatos bármilyen szintű alkotói folyamat. Mert számomra is ez a megközelítés ami kiemelkedően fontos.

2018-ban az érdeklődésem újra a textil felé fordult, bár jóval korábban is próbálkoztam annak megmunkálásával. Egy nagyon izgalmas felfedező út során év végére oda jutottam, hogy megérlelődött bennem, hogy én mit szeretnék „megfogalmazni” textil munkákon keresztül a jövőben, főleg a növények világából. Ott tartok, hogy jelenleg egy saját motívum rendszert építek fel reményeim szerint 2019-ben. Mindez persze nem azt jelenti, hogy „tudója” lettem a textil megmunkálásának hanem hogy, elindult bennem egy belső folyamat, ami kezeim által textil munkákban realizálódik.

Mivel az Időnekem blogja, az alkotás lélektani hátteréről, összefüggéseiről kíván szólni, így arra gondoltam, összegyűjtöm nektek egy bejegyzésben, hogy számomra mit szimbolizál a textil, hogy a vele való foglalatosság miket hív elő bennem és azt is, hogy miként szólítja meg bennem a nőt. Már csak azért is, mert lesznek a Stúdióban textil workshopok, ahogy az előző évben is és így, nektek is izgalmas lehet, hogy milyen belső folyamatokat élhettek át általa.

 

Pontokba szedtem nektek tehát néhány személyes vonatkozását a textilnek, hogy milyen belső élmények tudatosultak az alkotó folyamat során a lelkemben, illetve, hogy számomra mit szimbolizál ez a varázsaltos anyag. És még csak most kezdődött el ez a belső utazás a textilek világában.

  • KAPCSOLÓDNI A TEREMTÉSHEZ:
    Kezdeném kicsit távolabbról megközelítve a témát. Számomra a legegyszerűbb alkotás létrehozása is, abból a mély szükségletből fakad, hogy valamiféle képen kapcsolódjak a körülöttem lévő teremtett világhoz, ami folyamatosan megújul, gondoljunk, csak az évszakok váltakozására. Talán, nagy szavaknak tűnek, de mindenkiben ott van az igény, hogy új dolgokat hozzon létre, hogy alakítsa, formálja világot, nem csak a kreatív emberekben. Amikor alkotok, amikor azon dolgozom magamban, hogy mindabból, amit megéltem és ami körbe vesz, valami újat hozzak létre –ami addig nem volt-, akkor bizony kapcsolódom a TEREMTÉSHEZ.

 

  • FLOW (tökéletes élmény)
    A köznyelvben is egyre többen használják a „flow” kifejezést, ami a pozitív pszichológiához köthető és valami olyasmi élményt értenek rajta, hogy egy cselekvés magával ragadja az embert, egy felszabadult élményt megélve. Sokféle képpen értelmezik ezt a szót a szakemberek is. Hozzám a következő megközelítés áll a legközelebb, a saját élményeimből kiindulva az alkotás során. A „TÖKÉLETES ÉLMÉNY” leginkább nem passzív, ellazult állapotban ér minket, hanem amikor, keményen megdolgozunk érte, amikor szellemi teljesítményünk maximálisra fokozzuk, hogy véghez vigyünk valami nehéz, kihívásokkal teli, fontos feladatot. Mondjuk megoldjunk egy bennünk felvetődött kreatív problémát. Mindez azt is jelenti, hogy a tökéletes élmény, vagyis a flow nem csak úgy megtörténik velünk, hanem mi hozzuk szándékosan létre.
    Természetesen, az alkotási folyamatnak vannak, mediatív, kontemplatív pillanati is a számomra, amikor már egy belső munka gyümölcseként a megoldás létrejött bennem és gyakorlatban megvalósítom az ötletemet. Ez az alkotás csúcspontja, amikor rendeződnek bennem az ismeretek, ami homályos volt addig kitisztul, amikor realizálódik a kezeimen keresztül az a valami amit létre szeretnék hozni.

 

 

  • GYÖKEREK, SZÁRNYAK NŐI ÁGRÓL
    Már maga a textil is egy nagyon nőies anyag, nem véletlen, hogy régi korokban (valahol még most is), a nők voltak azok, aki foglalatoskodtak vele. A textilek iránti vonzalmam, a GYÖKEREIM, nálam is a női ágról jönnek. Anyai nagymamától örököltem a kreativitásom, az alkotás (valamit létrehozni) vágyát és a kézügyességem. Ő volt az is, aki az első lépéseknél segített nekem, hogy miként lehet a kezeinkkel „teremteni” a tűk, a cérnák, fonalak, anyagok világában. Számomra ő a ma napig minta, majdnem mindenben és volt benne egy olyan nyitottság és kíváncsiság ami szintén példa értékű és elengedhetetlenül szükséges egy alkotó munkában. Az édesanyámtól meg a textilek iránti rajongást vettem át. Fiatalon gyűjtötte őket főleg a népművészet területéről. Ilyen textilek között nőttem fel és rám vár, hogy ezeket tovább vigyem. Illetve, hogy egy „belső munka” révén tovább gondoljam, hogy mit hozok női ágon és új, általam készített textilekbe realizáljam azokat.

 

  • Textil számomra csupa nőiesség: egyszerre puha, lágy, finom tapintású, a bőrhöz legközelebb eső, így védelmezz, óv, betakar. Ugyan akkor visszakapcsol minket a természet körforgásába, ahonnan az élet fakad, hisz eredetileg különböző növények szálaiból készítették. Ami összecseng azzal is, hogy nő legfontosabb feladata szerintem, hogy életet adjon minden formában. Ugyan akkor egy fehér textília, olyan egyszerű szépséget közvetít, amihez jó kapcsolódni mint alkotási felülethez és igyekezni kell úgy megmunkálni, hogy ez az eredeti finom szépsége továbbra is érvényesüljön, megmaradjon.

 

  • Az új évben nagy tervem egy saját motívum rendszer felépítése textilre, az előző év első lépései után és persze növényi motívumokkal, ha már ezen a csodálatos anyagon keresztül leginkább a természethez kapcsolódhatunk, ahonnan az élet fakad. Mindaz, amit itt leírtam nektek, ennek belső munkának a már meglévő gyümölcsei.

 

 

És akkor végül két olyan textil készítő művész alkotási, akik engem is inspirálnak ezen az úton.

CHIARA GRIFATINI

 

 

 

 

 

SUSIE VICKERY