Napjainkra a játékosság szinte szitokszónak számít. Mi felnőttek minden reggel fölvesszük a „fontos vagyok” álarcót és igyekszünk életünk minden területén “igazi”, komoly és komolyan vehető felnőttnek tűnni, elnyomva a gyermeki énünket. Pedig ez utóbbi sok mindenben a segítségünkre lehet, ha teret adunk neki, például az alkotás esetében is.

Amikor szabad alkotásról mesélek, kimondva, vagy kimondatlanul megkapom, hogy ez olyan gyerekes. Hisz szinte egy céltalan, komolytalan tevékenység, aminek semmi haszna sincs. Mindez abból is gyökerezik, hogy művészeket mindig is körbe lengte egy mítosz, hogy gondtalan bohó emberek, akik az egész életüket egy nagy játéknak fogják fel. Persze én nem vagyok művész. Számomra a szabad alkotás, önmagam kifejezése képekben, összekapcsolódik a játékkal. És koránt sem céltalan, ahogy sokan gondolják: hisz kisimulnak a gondolataim tőle, föltőltődöm általa és megnyugtat, ahogy színekkel, ecsettel játszadozva megteremtődik valami, ami belőlem fakad. Tehát az alkotásnak számos pozitív hozadéka van és szükséges hozzá, hogy a bennünk lévő játékos gyermeket mozgósítsuk. Egy régi-régi távoli gyermekről van szó, aki bennünk lakozik, szívünk ajtaja mögött és vár, hogy valami csodálatos dolog történjen.

Meggyőződésem, hogy semmit sem veszítünk, ha levesszük magunkról ezt a felnőttes „fontos vagyok” álarcot és ráhagyatkozunk a játékos énünkre és persze alkotunk. Ha az alkotás és a játékosság elválaszthatatlanul összetartozik. Tartsuk tiszteletbe a játék szükségletünket. Felszabadító hatású lesz, mert az a gyermeki énünkből fakad. Visszahozhatja rég elveszett lelkesedésünket, kíváncsiságunkat, rugalmasságunkat és ez felszabadító hatású.

Torda Kata művészetterapeuta és pszichodramatikus

Kép: saját alkotás