Minden gyermek képes kreatív, alkotó módon látni világot. Ha viszont minden gyermek képes rá, akkor minden felnőtt is. Amikor egy gyermek leül egy nagy fehér papír elé, akkor azt fejezi ki, ami az ö kis világának a része. Ha valóban jól élnénk meg „az alkotás kedvéért való alkotást”, akkor úgy rajzolnánk, mint a gyermekek. Egy gyermeket nem kötnek még a konvenciók, az alkotás számára leginkább élmény. Ha egy gyermek rajzol egy kört és azt mondja rá, hogy az egy katicabogár, akkor valóban annak látja. Mi felnőttek vagyunk, akik elkezdjük rögtön magyarázni, hogy bizony akkor ennyi meg annyi pöttyének kéne lennie és nyuszinak meg hosszú füle van és pisze orra. Vagyis, hogy ha nyuszit akarsz rajzolni, akkor azt így és így kell. A felnőtt világnak a mércéjét persze leginkább az iskola közvetíti  a gyermekek felé.

A Kisherceg eleje is pont erről szól. Az író, Antoine de Saint-Exupéry azzal kezdi a történetet, hogy gyermekként sokat tűnődött a dzsungelek kalandjain. Egy színes ceruzával rajzolt is egy óriáskígyót amint lenyel egy elefántot. De, amikor megkérdezte a felnőtteket, hogy félnek-e tőle, azt válaszolták: hogy miért kéne félniük egy kalaptól? Mert nem látták a rajzban az elefántot lenyelő kígyót. És, hogy ne rajzoljon óriáskígyókat, hanem inkább foglalkozzam földrajzzal, történelemmel, számtannal és nyelvtannal. Így mondott le hatéves korában a nagyszerű festői pályafutásáról. A történet folytatása pedig, hogy találkozik a Kisherceggel, aki valóban érti a rajzait.

Miként segítheted önmagadat ebben a folyamatban, ha részévé szeretnéd tenni „az alkotás kedvéért való alkotást” a mindennapjaidnak.

LEGALÁBB OLYAN JÓNAK LENNI, MINT: Ha azt az elvárást teremted meg önmagad felé, hogy legalább olyan jó legyél, mondjuk mint Van Gogh, persze ugyan azzal a technikai tudással, biztos feszélyezett leszel és türelmetlen. Nem fogsz tudni örülni a munkádnak, folyamatosan az lesz az érzésed, hogy te ehhez kevés vagy. Nem jó, ha a mindennapi alkotó tevékenységre teljesítmény orientáltan tekintesz, vagy másokhoz méred önmagad. és állandóan osztályozod magad, mint az iskolában, amiből még a pozitív visszajelzések sem tudnak kimozdítani. Ne azzal a céllal alkoss, hogy művészi értékű produktumot hozz létre. Hanem mert olyan élményt kapsz általa, ami jóval túlmutat önmagán.

ALKOSS ÖNMAGADÉRT: Az „alkotás kedvéért való alkotást” tűzd ki célul, hogy legyen egy szegmense a mindennapjaidnak, amikor semmilyen mércének nem kell megfelelned. Megfigyeltem magamon, hogy ha úgy alkotok, hogy „valami nagyon szépet akarok létrehozni”, mindig „túlcsinálom” és erőltetett lesz. Ha viszont ráhagyatkozom a kezeimre, a ceruzán keresztül megkeresve a vonalakat a papíron, hogy csak egyszerűen kifejeződjön, ami bennem van, akkor mindig valami olyan jön létre, amit nagyon magaménak érzek. Persze ez felveti annak a kérdését is, hogy kinek mi a szép? Számomra minden szép, ami önazonos. Tudok örülni annak, ahol tartok, a már bejárt útnak és az elkövetkező állomások reményének. Nem akarok többet mutatni, mint ami vagyok, de ismerem a saját értékeimet. Önelfogadás, igen talán ez a kulcsszó. Mindezt persze úgy írom, hogy ez egy hosszú belső folyamat eredménye, hogy máshova tettem a fókuszt, hogy számomra mi a célja az alkotásnak a mindennapokban.

Megyöződésem, hogy nincs olyan, hogy valaki tud alkotni, valaki meg nem. Csak olyan van, aki használja ezt az oldalát, valaki meg nem. A hátérbe szorult alkotó énünk azonban nem tűnik csak úgy el, dolgozik bennünk, hogy idővel kifejezésre találjon.

Torda Kata: pszichodramatikus és művészetterapeuta

Kép: Valeria Petrone