Sose tudhatod, hogy ki vagy mi által kapsz egy új inspirációt…Te szereted a kortárs művészetet? Nyitott vagy rá? Vagy benned is ilyenek fogalmazódnak meg: „Mi ebben a művészet? Ilyet én is tudok, ez csak festékpaca a vásznon. Én az ilyen összevissza képeket nem szeretem, nekem ez túl elvont, meg túl modern. A kortárs meg túl zavaros és XY művészt meg utálom. Nekem semmi újat nem tud mondani.”

Mindannyian ennek az iskolarendszernek a termékei vagyunk, amelyik leginkább fejre gyúr: „Mit gondolsz róla, hogy mit gondolhatott a művész, amikor ezt a képet festette?” Persze erre csupán, valami okoskodó választ lehet adni, mert honnan is tudhatnánk, hogy mire gondolt a művész éppen. Lehet, hogy semmire és csupán skatulyázunk, hogy ez a kép ilyen, meg olyan stílus: absztrakt, imresszionista, stb. Meghalt az Anya, biztos azért festett ilyet, vagy mert levágta fülét, mint Van Gogh. És hát itt van Picasso akinek, ambivalens kapcsolata volt a nőkkel. A rossznyelvek szerint, úgy találta föl a kubizmust, hogy el akarta csúfítani a partnereit a vásznon, hogy bántsa őket.

Az iskolában, bármiféle művészi alkotással kapcsolatban a fókusz, a figyelem a művészen volt és ez egy teljesen másfajta megközelítés, mint amit az Időnekem képvisel. Hisz valódi befogadás, akkor jöhet csak létre közted és egy alkotás között, ha magadra figyelsz, a saját belső világodra, érzéseidre, hogy téged, hol és hogyan érint meg a mondanivaló.

Mert nincs művészi alkotás mondanivaló nélkül. Egy alkotás által a művész szeretné megragadni a befogadó figyelmét, elmondani neki valami fontosat a világról. Szeretne valamilyen lelki folyamatot elindítani benne, hogy a szemlélő a festmény, a szobor, a fotó, stb. megtekintése után, már ne ugyanaz az ember legyen, mint aki előtte volt. Lelkének az alkotás látványa (a láttatás módja) olyan pluszt adjon, amely maradandóan bevésődik és kissé megváltoztatja.

Lemaradsz a valódi találkozásról egy alkotással, ha nem írod fölül magadban azt, amiben az iskolában szocializálódtál. Ha csupán fejben vagy, ha agyból akarod megérteni, ha csupán gondolkozol, okokat, összefüggéseket keresve. Ha nem hagyod, hogy a gondolat hasson és érzéseket indítson el benned, ha fejből nem engeded le a lélek szintjére.

NEM BAJ, HA NEM TETSZIK: Hogy melyik művészi alkotás (festmény, szobor, fotó, stb.) áll hozzád közel, hogy valamelyik tetszik, valamelyik pedig nem, annak abszolút helye van. Ízlés kérdése, hogy egy festő ábrázolási módja téged megérint, a másiké meg nem. Azonban, hogy egy kép jó, vagy rossz, értékes vagy sem, művészi, vagy szerinted, ilyet bárki tud, az már más kérdés. Ha ítélkezel, akkor nem az érzéseidre figyelsz.

NE AKARD MEGMAGYARÁZNI: Enged el a megmagyarázás kényszerét. Nem is biztos, hogy kellenek hozzá szavak. Egy életeseménnyel kapcsolatban sem az a lényeg, hogy pontosan mi történt, hanem, hogy benned milyen lenyomatott hagyott és az miként változik benned idővel. Lehet, hogy egy alkotás láttán: csupán sírsz egy jót, vagy meghatódsz, vagy csodálkozol egyet, vagy összeborzongsz, vagy emlékeket idéz fel benned, vagy csak jó ránézni és egy adott kép egyszerűen veled marad. Ha van jelentősége számodra az alkotás mondandójának, akkor előbb utóbb úgy is megtalálod.

 

Ha nyitott vagy művészetekre, egy alkotás begfogadásához leginkább kíváncsiság és belső csend szükséges. Megengedve magadnak, hogy történjen benned valami a mű által, hogy hasson rád, hogy helyet kapjon a lelked valamelyik polcán.  Az Időnekemen a fentiek tükrében rendszeresen mutatunk be kortárs művészeti alkotásokat, főleg festményeket, grafikákat és a workshopokon sokszor használjuk egy művészi alkotás lélekformáló erejét önismerti céllal.

Torda Kata pszichodramatikus és művészetterapeuta

Képek: Soós Nóra