Sokféle célja lehet, ha az alkotást, beemeljük az életünkbe. Válhat örömforrássá, játékos élménnyé, amivel megfűszerezzük a mindennapjainkat. Az ilyen típusú alkotást a cselekvés kedvéjért végezzük, hogy töltődjünk általa.

Ugyan akkor az alkotás, az önkifejezésnek ez a formája, mindig megélt élményekből táplálkozik, így mélyebb szinten is hathat. Nem csak az alkotó formája a művét, hanem a mű is formálhatja az alkotót. Segíthet, hogy meglássa magát a saját maga által megteremtett alkotásban, és így feldolgozza, megérlelje, átfogalmazza, újrakeretezze élményeit.

Bármilyen céllal is alkotunk, mindenképpen hatással lesz a lelkünkre, azonban terápiás jellegűvé csak akkor válik az alkotói folyamat, ha legfőbb célja saját lélek működésének mélyebb megértése.

A NŐK, AKIK ALKOTTAK sorozat keretében egy olyan művészt ismerhettek meg, aki valóban terápiás jelleggel alkotott és vált elismert művészé. Niki de Saint Phalle-t gyermekkorában az apja szexuálisan bántalmazta, amit sokáig titokban tartott és szinte egész életében a művészetén keresztül próbálta feldolgozni. Hetven évesen tudta csak megbocsájtani.

Nevéről leginkább a gravitáció vonzásának fittyet hányó, dús idomú, tarkára festett hatalmas asszonyszobrok, a táncos lábú Nanák jutnak eszünkben, vagy Párizs talán legnépszerűbb és legvidámabb köztéri műalkotása a Pompidou előtti Sztravinszkij szökőkút, amit férjével együtt készített. Ezek a telt combú, telt mellű, széles csípőjű termékenység szimbólumok, erős színekkel a művészi önkifejezés szókimondó eszközeivé váltak számára. Meggyőződésem, hogy művésznő életigenlő önterápiáját láthatjuk bennük, válaszul a gyermekkorában elszenvedett traumára. Mert nincs olyan élettörténeti nehézség, amit ne lehetne feldolgozni alkotásokon keresztül.

Niki de Saint Phalle alkotás közben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Torda Kata pszichodramatikus és művészetterapeuta