Korábban nem voltam jóban az idővel. Sokszor túl gyorsnak, vagy éppen túl lassúnak tűnt, túl távolinak, vagy túl közelinek, mindig késett, amire vágytam, vagy én késtem le, ami várt. Mostanra eljutottam egy olyan életszakaszba, amikor már nem években, hanem pillanatokban mérem az időt. Ami a jelenben van, az számít számomra. Ha tudnám, sem akarnám megváltoztatni a múltat. A jövő meg az „itt és most”-ban formálódik. Barátom minden pillanat, ami kiragyog az időből. Kifogyhatatlan lelkesedéssel és megdönthetetlen gyermeki hittel tudok örülni minden apró hétköznapi csodának és, talán ez az a képesség, amit leginkább szeretnék megőrizni 2021-ban is.

Január első napjai számomra különösen átszellemült várakozással teliek, hisz ez az év is olyan, mint egy üres könyv. Aminek lapjait mi írjuk tele és, hogy mennyi lehetőséget látunk meg benne, csak rajtunk múlik. Ez az év is: 365 napból, 8760 órából, 525600 percből és 31 536 000 másodpercből fog állni. Megszámlálhatatlan pillanatból, amibe ott sűrűsödik maga az élet, mint a szívünk dobbanásai. Ha a saját, ez évi könyvemnek címet kéne adnom, így előre – aminek első lapjait most nyitottam föl -: a HÉTKÖZNAPOK MŰVÉSZETE címet adnám és az első fejezet az alkotás lélekformáló erejéről szólna.

Mint ahogy a saját életünkben, így pszichológia tudománya is újra és újra felfedezi, hogy mennyi lehetőség rejlik a hétköznapi pillanatok tudatos megélésében, ha megtanulunk a jelenben lenni. A tudatos jelenlét nem más, mint a figyelemnek egy olyan állapota, amikor szándékosan az „itt és most” élményeire irányítjuk a figyelmünket, elfogadó, befogadó, kíváncsi módon. Ebben az állapotban arra figyelünk, hogy mi zajlik bennünk és körülöttünk, hogy a minket ért hatásoknak, milyen lenyomata jelenik meg a lelkünkben. Megjegyzem ez a fajta önreflexió az alapja az önismeretnek. Függetlenül attól, hogy a pozitív vagy negatív élményről van szó, nem értékeljük, minősítjük azt. Hisz a negatív érzések az élet természetes velejárói.

Ez a fajta pszichológiai nyitottság és rugalmasság a boldogságunk kulcsa lehet a hétköznapokban. És nem csupán a jó természetű személyek képesek rá.. Ez a fajta figyelem bárki által megtanulható és gyakorlás révén elsajátítható. Azt is érdemes tudatosítani, hogy annak van igazán jelentősége, ahogyan reagálunk a körülöttünk, vagy a velünk történt dolgokra, nem pedig maguknak az eseményeknek. Ez az, amit a krónikus panaszkodók nehezen értenek. Másrészt sokan tévesen azt gondolják, hogy akkor lesznek jól a bőrükben, ha megszabadulnak a negatív érzéseiktől. Pedig azok is az élet természetes velejárói és tudatosításuk az önismereti folyamat része.

„Azt adja a világ, amit bele lát a kíváncsiság” Szabó Lőrinc szerint és ezzel nagyon egyet tudok érteni. Nem csupán az önismeretnek alapja a kíváncsiság, hogy nyitottak vagyunk önmagunk, saját működésünk mélyebb megértésére, hanem az alkotásnak is. Hisz minden amit egy alkotásban megfogalmazunk azt a külső és belső világot tükrözi, amit érzünk, gondolunk, látunk, megélünk.

Állj meg egy pillanatra! Gondold át, hogy mikor figyelted meg utoljára a felhők színét, formáját, játékát? Mikor szívtad be utoljára az eső illatát? Kószáltál mostanában csak úgy céltalanul akár a városban is? Szoktál hálát érezni mindazért, amivel megajándékoz egy napod? Nem sok értelmét látom az újévi fogadalmaknak. Mégis az megfogadható, hogy tudatossabban fogod élni a mindennapjaid, hogy az “itt és mostra” koncentrálsz. Felemeld a fejed és kinyitod a szemed a világra. Rajzolj, színezz és vezess naplót a megfigyeléseidről. Vegyél mély lélegzetet, nézz körül, és érkezz meg a jelenbe. Ne mondd, hogy majd holnap. Hanem itt és most!

Torda Kata

pszichodramatista és művészetterapeuta

Kép: Amy Blackwell