„Táncolj úgy, mintha senki nem látna. Énekelj úgy, mintha senki nem hallaná. Szeress úgy mintha még sosem csalódtál volna és élj úgy mintha a menny a földön volna.” Mark Twain
Kifejezni mindazt, ami a lelkünkben lakozik, nem csupán egy ceruza, egy ecset és a kezeink által lehetséges. Kezdetek óta az ember arra használta a mesemondást, hogy történeteit feldolgozza, hogy nevessen, búslakodjon, énekeljen, táncoljon, ünnepeljen, gyászoljon és ápolja a közösségét.

Mégis sokszor elfelejtjük értékelni ezeket a pillanatokat, amik átszövik a mindennapi életünket: az embereket, akik megnevettetnek minket, a dalokat amik könnyeket csalnak a szemünkbe, a lépéseket, amik táncba hívnak, a történeteket amik felemelnek minket. Önmagunk kifejezése dalban, nevetésben, történetekben, táncban egy kollegtiv tudásból ered, ami mindenkié. Veleszületetten társadalmi lények vagyunk, akik szinte ösztönös késztetést érzünk, hogy megosszuk az örömünket, hogy formát találjunk mindannak, ami bennünk lakozik. Kinek ne lenne ilyen élménye?

Nem csak akkor táncolunk, éneklünk, nevetünk, ha örömet érzünk, akkor is ehhez a kifejezéshez nyúlunk, amikor fáj az élet: mert szomorúak, magányosak, szerelmesek, csalódottak, riadtak, vagyunk. Szükséges, hogy ne csupán a pozitív érzéseket fejezzük ki. Minden kimutatható, bármi is van bennünk, mert még a szomorúság is lehet szép. Meggyőződésem, hogy minden emberi érzéshez tartozik egy szín, egy ecsetvonás, egy mesebeli szereplő, egy dallam, vagy akár egy táncmozdulat.

Jómagam két éve tangózom, egy órán döbbentem rá, hogy az alkotás közben megélt élményeim, mennyire hasonlítanak a tánc közben megéltekkel. Mennyire egy töröl fakad minden, hisz mind én vagyok. Aki mosolyog, aki nevet, aki belefelejtkezik egy alkotásba, aki zenére tánc mozdulatokat tesz, akinek még az óra után is benne van a dallam a fülében és, aki egy fehér papírra kifejezi színek segítségével, ami a lelkében lakozik. Számomra alapélmény, hogy valamilyen formában kifejezzem önmagam, hogy az érzéseim formát kapjanak különböző módokon. Meggyőződésem, hogy mindenkinek meg kell keresnie azt a formát, amiben kifejezheti önmagát.

Torda Kata művészetterapeuta és pszichodramatikus

Kép Brooke Smart