Mi van egy arc mögött

Izgalmas tanulási folyamat vette kezdetét számomra szeptembertől. Az Articsóka Stúdió szervezésében egy felnőtteknek szóló rajziskolába kapcsolódtam be, Bosnyák Zsuzsa képzőművész vezetésével, ahol teljesen az alapoktól lehet elsajátítani rajzi technikákat. Nem kis művészeket „nevelnek” belőlünk hanem, abban támogatnak minket, hogy még inkább művészeteket értőké váljunk.

Számomra azért izgalmas ez a kurzus, mert egy teljesen más látásmódból közelítünk meg itt egy alkotást, mint a művészetterápiában, amivel magam is dolgozom csoportokban. Itt egy képen úgy kell visszaadni egy csendéletet, hogy a méretek, az arányok, ugyan azok legyenek, mint ami előttünk van. Ott viszont, a belső világunkkal dolgozunk, nem a tanulható technikákon van a hangsúly. A személyiség azonban itt is megmutatkozik, hisz ugyan azt a csendéletet mindenki másként adja vissza a papíron.

Fiatalabb koromban egyszer-kétszer voltam már rajziskolában. Biztos el tudjátok képzelni, ha nem is voltatok még ilyen helyzetben: hogy, ül kint egy modell egy pódiumon a zsúfolásig megtelt teremben. Vele szemben csomó alkotó, akik hatalmas rajztáblákkal a kezükben egy fehér papíron éppen arra készülnek, hogy vissza adják azt a valóságot, amit látnak.

Engem már abban az időben is sokkal jobban érdekelt a lélektan. Maga az ember, hogy mi van egy arc, egy ránc mögött, hogy miként lehet, akár egyetlen egy vonallal, egy tekintettel, egy sajátos mozdulat ábrázolásával visszaadni a modell személyiségét. Mint, hogy magas szinten, anatómiai pontossággal megtanuljak embert ábrázolni. Ahogy sokszor a személyes kapcsolatainkban is, egy mozdulatban benne sűrűsödik mindaz, amit valaki jelent számunkra. Hozzám most is, azok az alkotások állnak közel, amik érzékenyen adják vissza az adott modell személyes jellemzőit.

A végén mindig nagy érdeklődéssel körbe jártam a rajzokat, hogy ki mit alkotott, miként adta vissza, amit látott. Jó rácsodálkozni ilyenkor, hogy mennyire másként látjuk ugyan azt a valóságot. Persze a legviccesebb az volt, amikor maga a modell, akit lerajzoltunk ment körbe és némely rajznál megállva azt mondta mérgesen: „Ezen nem én vagyok, önnek még tanulnia kell”. Máskor meg örömmel felkiáltott: „Ó hát én pont ilyen vagyok”.

Még inkább látni tanulni…Igen erről szól, nekem ez a kurzus az Articsóka Stúdióban. Különös paradoxona a mai világunknak, hogy miközben töménytelen mennyiségű vizuális inger ér minket, passzív befogadókká váltunk. Információkat gyűjtünk, a helyett, hogy megtanulnánk látni: bele látni, mögé látni, rálátni, meglátni, akár azt is, hogy mi van egy arc mögött.

Torda Kata

pszichodramatikus és művészetterapeuta

Kép: Masato Tsuchiga

Iratkozz fel hírlevelünkre, ha szeretnéd megkapni az “Alkotás és Önismeret” E-bookot és értesítést kapni a legrissebb blogbejegyzésekről, az Időnekem Stúdió eseményiről.