Mit tanultam a Kis hercegtől?

A gyermek legfőbb tevékenysége: a játék, alkotás, festés, rajzolás, építés. Az alkotás képessége minden gyermek jellemzője. Ha viszont minden gyermekben meg van az alkotó kedv és képesség, akkor bennünk felnőttekben is jelen van. Minden ember képes kreatív, alkotó módon látni a világot, túllépni a megszokott kereteken, újszerű dolgokat kitalálni és megvalósítani. Bizony, igen! A teremtő képesség mindannyiunkban ott van. Az más kérdés, hogy sokan elfojtják magukban, mondván: „milyen gyermeteg dolog”. Mintha a felnőtt szerepeinkhez ez nem tartozna hozzá. A nem használt alkotó késség azonban nem tűnik csak úgy el. Bennünk él és dolgozik, amíg kifejezésre nem talál.

Mikor megálmodtam az Időnekem Stúdiót, gyakran feltették nekem a kérdést, hogy miért nem gyermekeknek szervezek alkotós alkalmakat. Egy gyermek ösztönösen éli az alkotás vágyát és én szívesen kapcsolódok be a világukba, szeretem és értem e „nyelvüket”. Azonban, egy felnőttel felfedeztetni a saját alkotó énjét, segíteni neki kibontakozni általa, hogy túl tudjon lépni azon a nyomasztó érzésen, hogy „neki ez nem megy”, számomra sokkal nagyobb kihívás.

Antoine de Saint-Exupéry, a Kisherceg  elején, a saját történetét pont ezzel kezdi. Gyermekként sokat tűnődött a dzsungelek kalandjain, és egy színes ceruzával rajzolt is egy óriáskígyót amint lenyel egy elefántot. De, amikor megkérdezte a felnőtteket, hogy félnek-e tőle, azt válaszolták: hogy miért kéne félniük egy kalaptól? Mert nem látták a rajzban az elefántot lenyelő kígyót. És, hogy ne rajzoljon óriáskígyókat, hanem inkább foglalkozzam földrajzzal, történelemmel, számtannal és nyelvtannal, általuk hasznosnak vélt dolgokkal. Így mondott le hatéves korában a nagyszerű festői pályafutásáról. A történet folytatása pedig, hogy találkozik a Kisherceggel, aki valóban érti a rajzait és, aki valójában az a gyermek, aki benne él. Megjegyzem Antoine de Saint-Exupéry a könyvet, a Kis hercegről, aki a sivatagban közénk pottyan, valójában felnőtteknek írta. Nem véletlenűl, mert nem a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek van szüksége, hogy megtanulják meglátni, a dolgok valódi lényegét.

 

 

 

 

 

Ha valóban jól élnénk meg „az alkotás kedvéért való alkotást”, akkor úgy rajzolnánk mint a gyermekek. Amikor egy gyermek rajzol egy kört és azt mondja rá, hogy az egy katicabogár, akkor valóban annak látja. Mi felnőttek vagyunk, akik el kezdjük rögtön magyarázni, hogy bizony akkor ennyi meg annyi pöttyének kéne lennie. A felnőtt világ mércéjét mi közvetítjük számukra és így ennek eredménye, hogy a legtöbb gyermek felnőve már nem látja a kígyóban az elefántot, nem éli az alkotás szabadságát és nem találja az örömet a festésben, játékban, rajzolásban.

Hogy mi a legfontosabb tanítása számomra a Kishercegnek? Jó lenne, ha nem csupán a felszínig látnánk, ha energiáinkat, a mindennapi teendők között arra fordítanánk, hogy a dolgok valódi értelmét, szépségét, lényegét kutatnánk. Mindezt próbáljuk megspórolni, pedig „a sivatagot is azt teszi széppé, hogy valahol egy kutat rejt”, ahogy könyv sorai között van. Ahogy Saint-Exupéry az iró fogalmaz: „Nincs remény, ha vak vagy arra fényre, amelyik nem a dolgokból, hanem a dolgok jelentéséből árad.”

Torda Kata pszichodramatikus és művészetterapeuta

 

 

A kép forrása: Vivid Editions