Manapság nagyon népszerű téma az önismeret. Talán azért, mert már nem kész válaszaink vannak, hogy miként éljük az életünket, mint az előttünk lévő generációknak. Ebből a szempontból, nehezebb helyzetben is vagyunk. Hanem mindenkinek magának kell kiérlelnie, hogy merre akar haladni és, ha nem akar sodródni az életben jó, ha tisztában van vele, hogy mi fontos számára és, azzal is, hogy saját maga miként működik.

Izgalmas lehetőségnek tűnik, hogy kiderítsük, milyen a személyiségünk, mi van bizonyos viselkedés mintáink mögött, vagyis, hogy miért úgy működünk, ahogy. Pont ezért, jómagam az önismeretet leginkább a kíváncsisággal kötném össze. Hisz, mindenkiben ott él vágy gyermekkora óta, hogy megismerje nemcsak a rajta kívül lévő világot, hanem benne önmagát is. A kicsiny gyermeket, az első saját lépései után, ahogy centiről-centire fedezi fel a körülötte lévő dolgokat, vele született kíváncsiság hajtja.

Felnőve már tudatosan kell élnünk ezt a fajta kíváncsiságot, hogy ne sikkadjon el bennünk. A hétköznapokban számos kényszert élünk meg, sok minden szabályoz minket, hogy mit csinálhatunk és, minél több a kívülről vezéreltség, szerepelvárásoknak való megfelelés, annál inkább elveszik az élmény, hogy: „én ilyen vagyok, erre vágyom, belőlem ez fakad, ez a sajátom, ezt szeretném”.

 

Könnyen, gyorsan, semmit

Török Sándor író mondta hajdan, hogy a modern kor mottója: „Könnyen, gyorsan, semmit”. Ennek az eszménye ma már mindenhol felütötte a fejét, az önismeret területén is. Pedig a tapasztalat az, hogy a könnyű, gyors megoldások, utak nem eredményekhez, hanem csalódáshoz vezetnek. Az önismeret nem gyorsbüfé, ahol pillanatok alatt csillapíthatjuk az éhségünket, szükségleteinket, hanem egy élethosszig tartó folyamat.

Valamit (értsd: ami éri is valamit), amit valóban részévé tehetsz a mindennapjaidnak, azt viszonylag nehezen, lassan lehet kialakítani, elsajátítani a lélek területén is. Ha valóban formálni szeretnéd a lelked, hogy a viszontagságok között is talpon maradj, akkor dacolnod kell ezzel a korszellemmel, ami kisebb vagy nagyobb mértékben mindannyiunkra hat, hiszen benne élünk.

Önmagunkról alkotott reális kép kialakítása évekig tartó önismereti munka. Ha ennél egyszerűbb lenne, akkor ez emberek csak beugranának egy szakemberhez ebédszünetben „egy kis feltöltésre”. Az megveregetné a vállukat, hogy higgye el, ön egy nagyszerű és értékes ember és máris minden elrendeződe. Sajnos ez nem így működik. Sebződéseinknél a gyökerekig kell visszanyúlni, az eredethez és átírni őket.

Ez elsősorban egy belső munka. A környezet ugyan adhat kívülről pozitív megerősítéseket és jó is hat ad. De pusztán más emberek visszajelzései alapján nem lehet másmilyenné válni. Ezt jó, ha tudják azok, akik másoktól (pl: szerelmüktől, barátoktól, szülőtől, stb.) várják, hogy építsen fel bennük egy teljesen új világot és hitesse el velük, hogy ők jók. Egy másik ember erre nem képes, ő ahhoz tud kapcsolódni, ami bennünk már meg van, amilyenek már legalább csírájában vagyunk. Noha valóban bíztathat, bátorságot önthet belénk, megerősítheti az önbizalmunkat, küzdőszellemünket, de csak akkor, ha ezekből már valami létezik bennünk. Kívülről senki nem tudja megteremteni, amit belül mi magunk nem dolgozunk ki.

 

Az a  bizonyos batyu

Az első önismereti csoport élményemben 25 éves korom körül volt részem. Kerestem a helyem a világban, nem éreztem jól magam a bőrömben, volt bennem egy bizonytalanság is, hogy merre is akarok menni, hogy ki is vagyok én valójában. Tele voltam kérdéssel, sok mindent nem értettem önmagamban, körülöttem, szerettem volna tudni, hogy miért úgy működik a családom, amiben felnőttem, hogy mit hozok otthonról, hogy miért váltam olyanná, amilyenné. Mi az, amit tovább akarok vinni és, mi az, ami nem a sajátom, ami nem én vagyok, ami nem belülről fakad. De leginkább arra vágytam, hogy megérlelődjön bennem: mik akadályozzák életem folyását, hogy a saját utamat járjam.

Az első önismereti csoport élményem egy pszichodráma alkalomhoz köthető. Moreno által alapított módszer lényege, hogy belső történésinket cselekvésbe visszük. Az ilyen csoportokban nem csupán szavakba öntjük, hogy mi van bennünk aktuálisan, hanem meg is jelenítjük. A csoport elején mindazt, amit az előbb leírtam, egy vállamra vett hatalmas batyu képében formálódott meg. Szinte még ma is érzem a súly alatti gyötrődést, ahogy a hátamat nyomja, hogy alig tudok lépni, tehetetlennek érzem magam, jó lenne letenni, én mégis vonszolom körbe magammal a teremben, mintha mindig is erre predesztináltak volna.

Az elmúlt 20 év önismereti munkája számomra jóval túlmutat önmagán. Nem csupán letettem, kibontottam a batyut és szép lassan feldolgoztam, ami benne van, hanem mindez hozott egy önmagammal való jó kapcsolatot, egyfajta harmonikusságot, boldogságot, felszabadultságot. Sőt büszkeséget is a megtett út miatt, amit az élet adta megpróbáltatások sem tudnak már kikezdeni. Ma már úgy tekintek a batyu tartalmára, mindarra, ami letisztult azóta bennem, mint amik a saját fejlődésemet mozdították elő és, mint lehetőségre, ami mások mélyebb megértéséhez, elfogadásához is közelebb visz. Utóbbi, az empátia talán a legfontosabb tulajdonsága egy szakembernek. Illetve, ami megérlelődött bennem, nem csupán engem formált, hanem másokat is felismerésekre ösztönözhet, mert egy segítő legfőbb eszköze a saját személyisége.

Torda Kata

az IDŐNEKEM alapítója

Felhasznált szakirdalom:

1)Almási Kitti: Bátran élni / Félelmeink és gátlásaink leküdése   Kulcslyuk Kiadó, 2015

2)Rudas János: Delfi örökösei   Önismereti csoportok: Elmélet, módszer, gyakorlat   Gondolat-Kairosz, 1997

Kép: Sofia Bonati