„Birds born in a cage think flying is an illness. ” Alejandro Jodorowsky orosz származású filmrendező szerint, a ketrecben született madarak, azt gondolják, hogy a repülés az egy betegség.

Nagyon beszédes gondolat. Készítve a jegyzeteket, ehhez a bejegyzéshez, eszembe jutott egy álmom. A gimnáziumi éveim alatt sokszor álmodtam, hogy repülök, mint egy madár. Még ma is látom magam előtt ezeket a belső képeket. Mivel akkoriban nem ültem még repülőn, nem láttam például a felhők közül réteket, mezőket, hegyeket, nem volt még ilyen élményem, egészen biztos vagyok benne, hogy létezik egy kollektív tudásunk a repülésről és annak szabadságáról. Ehhez kapcsolódik, hogy jó 10 évvel ezelőtt, amikor először próbáltam ki az agyagot, szinte folyamatosan madarakat készítettem. Ha bármikor neki ültem, mindig madár formálódott a kezeim közül, nem is tudatosan. Szeretem a madarakat és bár kultúránként eltérő szimbolikája ezeknek a törékeny kis állatoknak, számomra a lélek szimbólumai, az ég felé vágyakozásé, a szárnyalásé, a belső szabadságé.

De mint jelent ketrecben „születni”? Mindanyiunkat érnek, értek olyan hatások, amit azt üzenik, hogy ne akarjunk repülni, amik már a kalitka ajtajában megállítanak és visszatessékelnek minket egy zárt világba, annak ellenére, hogy szerintem mindenkiben ott él a repülés vágya. Ha egy kalitkában szocializálódunk: akkor szárnyalni, szétnézni a világban, megélni a belső szabadságunkat, ráhagyatkozni a levegőre, kipróbálni magunkat, új utakat és lehetőségeket felfedezni, az számunkra válhat egy félelemmel járó dologá. Ennek persze az lesz a következménye, hogy a kalitkán kivüli világ felfedezése helyett, állandóan a biztonságot adó fogódzókat keressük majd. Mert annak ellenére, hogy a kalitka, egy fajta rabság, egy olyan terület, ahol jól kiigazodunk, ahol megmaradhatunk szürke átlagembernek, olyannak, aki nem lesz mások szemében szálka, és nem okoz problémát. Kinek mi a kalitka, az persze végtelenül személyes. A baj ezzel csak az, hogy ha bent maradunk a kalitkában, az életünk egy pontján, rosszabb esetben a vége felé, rádöbbenünk, hogy a „kalitkán kívül, még van élet”, amiből semmit sem láttunk, mert mindig meghátráltunk, amikor kirepülhettünk volna.

Meggyőződésem, hogy minden olyan történés a múltban, vagy a jelenben, ami eddig azt üzente számunkra, hogy ne akarjunk repülni, üzenheti pont az ellenkezőjét is. Kérdés, hogy milyen magyarázatot adunk a velünk történteknek. A belső szabadság már itt is megmutatkozik, hogy minkent ért hatásoknak, milyen olvasatot adunk. A szabadság, a repülés utáni vágy belénk van íródva, benne van a zsigereinkben, az ereinkben, a szemünkben, a történeteinkben, a családjanink történeteiben.

Megmaradva a madár, a repülés és a kalitka szimbolikájánál, számomra kipróbálni magunkat a világban, új utakat és lehetőségeket keresni, vagy megélni az alkotás szabadságát, egyet jelent a repüléssel, hogy nem mások, hanem a saját vágyaink szerint élünk.

Torda Kata

pszichodramatikus és művészetterapauta

Kép: Jelena Perez Garcia