Rólam

Az Időnekem Stúdió 2017 tavaszán hoztam létre, hogy az alkotás örömét és a benne rejlő kibontakozás lehetőségét más nők is megtapasztalhassák.

Az ötlet egy ifjúkori álmomhoz köthető:
Húszas éveim környékén, egy rádióműsor hatására volt egy aha élményem:, hogy az alkotás a saját lelkünkhöz visz közelebb. Akkor fogalmaztam meg magamnak, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni és másokat is ebben inspirálni. Hisz gyermekkorom óta alkottam és így saját élményből tudtam, hogy ennek mennyi pozitív hozadéka lehet.

Ahogy az ifjúkori álmokkal lenni szokott azonban, az élet engem is elsodort.
A szakmám révén megismerkedtem a lélektannal: tanultam pszichodrámát, művészetterápiát, mentálhigiénét, képzett és gyakorlott csoportvezető vagyok és természetesen mint szakember a saját önismeretemen is dolgoztam az elmúlt években.

Dolgok kitalálása és egy kreációban való megfogalmazása, az alkotás azonban csak hébe-hóban volt jelen az életemben, amikor éppen időm volt, ami persze sosem volt elég, mindig volt valami fontosabb. Hiányzott is! Ennek ellenére számos anyagot kipróbáltam: az agyagot, a fát, a textilt, az akvarellt, ólomüveget.

De kevésnek éreztem, hiányzott és motoszkált bennem a vágy a rendszeres alkotásra, hogy teljesen része legyen az életemnek. Így negyven körül húztam egy vonalat tudatosan. Meg akartam élni az alkotás örömét a mindennapokban és a benne rejlő kibontakozás lehetőségét, változva és formálódva általa. Így is lett!

Az Időnekem Stúdiójának megalapítása, hogy létrehoztam egy helyet 2017 tavaszán, ahol más is megélheti ugyan ezt, már csak egy következő lépés volt. Hiszek abban, hogy mindent, amit örömet ad, azt azért kapjuk az életben, hogy tovább adjuk.
Az Időnekem Stúdióban rendszeresen szervezek olyan workshopokat, ahol az alkotás örömforrásként való megélése mellett önismeretre is szert tehetsz, mert minden alkotás olyan mint egy tükör, amiben magadra ismerhetsz. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak neked arra, hogy kiszakadj a szürke mindennapok rutinjából, hogy időt szánva magadra lelassulj, belső világodra figyelj, fejlődj, formálódj.

Nem kell ahhoz művésznek lenned, hogy megteremtsd a saját kreatív világodat. Mindenkiben szunnyad kreatív én, mindenki képes különböző technikákat használni és elindulni ezen az úton. Csupán nyitottság és bátorság kell hozzá.

Torda Kata művészetterapeuta és pszcihodramatikus
Alkoss, itt az idő!

 

Torda Kata
az Időnekem alapítója