Uri huncutság csupán?
- 2020
- szeptember
- 10.
Sokak számára ismerős a föl-föl bukkanó alkotó kedv, hogy valamit létre hozzon a kezei által. Csak mindenféle módon elnyomja magában, mondván nincs idelye rá és mindez úri huncutság, önzőség, hogy valaki festeget. Jómagam 40 éves koromban kezdtem el újra alkotni a magam örömére. Ami most a vírus alatt, különösen fontos lett számomra. Szinte nincs nap, hogy ne alkossak valamit.
Vettem egy naplót magamnak és növényekből inspirálodva, minden nap kerül bele egy kép. A cél nem az, hogy tökéletes legyen. Számomra ez a csendről szól, hogy kisimulnak a gondolataim, érzéseim és mindaz ami ért az elmúlt időszakban. Egy nagyon jó hozadéka az alkotásnak, hogy szinte egész nap foglalkoztat. így a negatív érzések, nem tudnak hatalmukba keríteni. Elsőként „fejben” megfestem, amikor megjön az ihlet. Látom a szemeim előtt. Persze az alkotás folyamatában is tovább formálódik a kezeim között.
Megyőződésem, hogy nincs olyan, hogy valaki tud alkotni, valaki meg nem. Csak olyan van, aki használja ezt az oldalát, valaki meg nem. A hátérbe szorult alkotó énünk azonban nem tűnik csak úgy el, dolgozik bennünk, hogy idővel kifejezésre találjon. Az Időnekem Stúdió egyik célja hogy alkotásra buzdítson benneteket. Nem művészi értékű produktumok létrehozására, hanem önmagatok képekben való kifejezésére. Az „alkotás kedvéért való alkotásra”, mert egyszerűen jó belefelejtkezni ebbe a tevékenységbe.
Ha úgy tekintünk az önmagáért való alkotásra, mint egy luxusra, vagy valamire, amit csak fölösleges időnkben űzünk, akkor sosem fogjuk feléleszteni magunkban. Jómagam ezért is alkotok. Ha megadom az alkotásnak az őt megillető helyet a mindennapjaimban, akkor annyi pozitív hozadéka van, ami érződik az életem más területén is. Nagy szavaknak tűnik, de igaz.
És ime néhány saját kép, amik mostanában készültek:
